Isak Clark és a többiek

Ebben a rovatban a Dead Space számítógépes játékból készített Lego változatokat mutatok be. A rovat 2 részre van bontva: Verzió 1-re és Verzió 2-re. Az első verzióban két szörnyet láthattok majd, a 2.-ban pedig a főszereplő Isaac Clark Lego változatát és egy "kevert" szörnyet, majd a rovat olvasása során kiderül, miért hívom így. Végjunk is bele:

Verzió 1:

Itt láthatjátok a legelső DS-es Lego szörnyemet. Jó sokáig kellett gondolkodnom, amíg rájöttem, hogy lehetne elkészíteni egy olyan szörnyet, ami igazán hasonlít arra amit a képen láttok. De sikerült, a kép a bizonyíték! Maga a szörny eléggé kidolgozatt, ezallatt a felépítését értem. A "karjait" vagy mellső végtagjait lehet forgatni, vállból, csuklóból mozgatni.

Itt van oldalról Mr. Szörnyike. :) Itt jobban látni a lábát és a feje felépítését. A fejét a tarkójával rögzítettem ahhoz az anyaghoz amiből a kezei kiindulnak. A konkrét kezét az első képen nem lehettett látni annyira, de ezen már tökéletesen látszik. A kezét hátulról lehet előre hajtani, és a csavarkulcsoknak köszönhetően, fogni is tud vele. A lábát is lehet forgatni (bár azt nem szoktam), ezen kívül lehet "térdből" mozgatni. A következő képen előről megnézhetitek a kezét, ahogy fegyvert fog:

-----------------------------------------------------------------------------

Itt láthatjátok Mr. Szörnyike 2-t. Hasonló a felépítése mint az előző szörnynek, de egy kicsit megváltoztattam. Például a feje nem két háromszögből áll, hanem egy nagyból. :) A mellső végtagjai sem olyanok mint az előzőnek, ezek inkább patára hasonlítanak, és ezekkel nem lehet fogni, de az előző mellső lábával igen.

Továbbá, mint ahogy ezen a képen láthatjátok, nincsen másik karja, a tarkójára két piros háromszöget tettem, a nyakára láncot, nála ez segíti a könnyebb támadást. a lábai ugyan úgy vannak megépítve mint az első szörnynél, ezen nem változtattam.

Itt van Mr. Szörnyike és Mr. Szörnyike 2 fejedelmi lakodalma! :) Az USG Ishimurán elkapnak néhány embert, jelen pillanatban a "nem tudom hogy keveredett oda" Chief-éket, és jót lakomáznak belőle. Jó étvágyat! :)

-------------------------------------------------------------------------

Verzió 2:

Ezen a képen Isaac Clark, a Dead Space főszereplőjének Lego változatát lehet látni. Szerintem legjobban a sisakja sikerült, mert az hasonlít leginkább az eredetire. A testét emelném ki leginkább, mert a többi testrészét nagyjából bárhonnan meg lehet szerezni. A teste egy Ogeles Lego-ból van, de már nem tudom pontosan hogy melyik alrészéből. A Lego mellett lévő kép, edy DS 2-s kép, amin Isaac-ot láthatjátok.

-----------------------------------------------------------------------

A következő képeken a "kevert" szörnyet láthatjátok, elárulom, azért kevert szörny mert az első verzióból a két szörnyet egybekevertem, és kicsit átalakítottam. Sok mindent nem tudok hozzáfűzni, mert a lényegeket az első verzióban elmondtam a szörnyekről és ez végülis rá is igaz, de az átalakításokat leírom.

Ezen a képen, már egyből szembetűnik hogy a színek megváltoztak. A mellső lábaira páncélt tettem, a csuklója fekete-szürke lett. A feje teljesen feketévé vált.

A kezek itt is megtalálhatók, a láncot a fej-nyak részhez csatoltam. A lábai is ugyan úgy maradtak, de rájuk is került egy páncél. Azt is megemlíteném, hogy a szörnyhöz való legtöbb anyagot,  Space Polic-os Lego-ból lehet megszerezni.

Ketten együtt a jó barátok...

...biztos?

------------------------------------------------------------------------

Erről a rovatról ennyit, de ha olvasnál még:

-----------------------------------------------------------------------

A 7 legoja

Ezen a héten ez a Lego nyerte el a hét Lego-ja címet:

Lego Space Police 8399:

Nézd meg az elemzést!

Ha kiváncsiak vagytok: Elemzés